Gyors ügyintézés
Online hibabejelentés
Hibabejelentés 0-24 óráig
+36 20 9-421-622
Intézze ügyeit online
E-ügyfélkapcsolat
Számolja ki vízdíját
Vízdíjkalkulátor
mérőóra-állás bejelentés Ön leadta már
mérőállását?
Mérőállás rögzítése

Judák László kitüntetése

Judák László Kollégánk, Akasztói vízműkezelő, a Víz Világnapja alkalmából megrendezett Mavíz központi Gálaesten, Víz Világnapi Emlékérmet vehetett át a Szövetség Elnökétől és Főtitkárától.

Helyszín a Bp-i Vigadó épülete volt, 2019. március 21-én.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével, Kőrös Csaba igazgató a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósága Igazgatóságáról és Makai Martina helyettes államtitkár az Innovációs és Technológiai minisztériumtól.

A közel 350 résztvevő előtt adták át Lászlónak a megtisztelő díjat és olvasták fel szakmai életrajzát.

Szakmai életrajza:

Judák László Akasztón született, majd szakmunkás bizonyítványa megszerzését követően 1972. augusztus 8-án (47 évvel ezelőtt) felvételt nyert a Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat Kiskunhalasi Üzemmérnökség kiskőrösi TMK csoportjába, mint segédmunkás.

Sorkatonai szolgálatából leszerelve került 1977. október 1-én az akasztói vízműhöz, mint vízműkezelő.  

És azóta, Ő az akasztói vízmű kezelője, már 42. éve. Igaz, 2018. június 11-től, mint nyugdíjas látja el ezt a feladatát. 

A vízmű az élete! Ismeri települése és a rábízott vízmű minden zegét-zugát, feje egy élő vízműves lexikon. Igazgatók jöttek mentek (legalább 10), munkahelyének elnevezése is ötször változott, de Ő mindig az akasztói vízmű kezelője volt. Szolgálata alatt kétszer építettek új víztisztító technológiát, melyet a mai napig nagy odafigyeléssel és gonddal működtet. 

Településén nagy köztiszteletnek örvend, közéleti tevékenysége a települési sport terén kimagasló.

Judák László, igaz nem alkotott országosan is elismert nagy dolgokat, de szűkebb hazájában, Bács-Kiskun megyében, akasztó település vízellátásának kialakításában és minden napos, biztonságos üzemeltetésében elévülhetetlen és meghatározó szerepe volt és van a mai napon is.

Munkássága alatt, nagy figyelmet fordított a fiatalabb Kollégáknak, a megszerzett üzemeltetői és emberi tapasztalatok átadására. Embersége és az emberekkel való bánásmódja, legyen az Fogyasztó vagy munkatárs, példaértékű mindannyiunk számára. És ezt a példaértéket emelte ki a Szakmai Szövetség a díj odaítélésével, minden jelenlegi és leendő vízművesnek, hogy ennyi (47) éven keresztül lehet ezt a hivatást szeretettel és odaadással végezni.

Gratulálunk!

Kiskunsági Víziközmű- Szolgáltató Kft.